Bemutatkozunk

New Garden arrow Tippek és ötletek arrow Díszfák virágpompában
Díszfák virágpompában

 

Ha azon gondolkodik, hogy miként tudná akár egyetlen növény ültetésével elvarázsolni kertjét, van megoldásunk: ültessen virágzó díszfát! A legtöbbünk már hallott arról, hogy Japánban nemzeti ünnep a cseresznyevirágzás. A szigetországban a tavasz eljövetelét, a megújulást jelképezi az elsők között virágzó cseresznye.

E gyönyörsapid/watermark_img.php?img= ünnep eredete a régi idűkre nyúlik vissza, így az ott virágzó fák – több évszázados nemesítés eredményeként – már korántsem azok, amelyek gyümölcsét május-júniusban elűszeretettel fogyasztjuk.
Termésükkel aligha hívhatnák fel magukra a figyelmet, hiszen a mag körül alig van gyümölcshús. Bezzeg a virágaik! – hiszen ezért nemesítik űket oly régóta. Színük lehet fehér, rózsaszín, vagy halvány krémsárga. Léteznek egyszersapid/watermark_img.php?img= virágú fajták, de a legszebbek a félig, vagy a teljesen telten nyíló változatok, így biztosan találunk megfelelűt a fajtakínálatból.

Kevés törűdéssel

A japán díszcseresznyék (Prunus serrulata) gazdag virágzásuk ellenére sem igényelnek több törűdést, mint étkezési célra termesztett rokonaik. Természetesen a díszcseresznyék sem nélkülözhetik a jó minűségsapid/watermark_img.php?img= talajt és a sok napfényt. Árnyékban és tápanyagban szegény talajon vontatottan fejlűdnek. Nyáron, szárazság idején feltétlen öntözzünk.

Az idűk során többszáz fajtája alakult ki. Legtöbbjük feltörekvű növekedéssapid/watermark_img.php?img=, de léteznek csüngű ágú változatok is, mint például a Kiku-Shidare-Sakura.

 

A japán díszcseresznye legismertebb fajtái a tavasszal barnáspirosan kihajtó, rózsaszín teltvirágú Kansan, az egész évben bronzos levelsapid/watermark_img.php?img= Royal Burgundy és az oszlopos növéssapid/watermark_img.php?img= Amanogawa.

Óriási fehér labda

 

A díszcseresznye közeli rokona a csepleszmeggy (Prunus fruticosa). Hazánkban űshonos, fűként száraz cserjésekben, tölgyesek szélén találkozhatunk vele. Van azonban egy fajtája, ami minden kertész szívét megdobogtatja.

 Ez a Globosa, amelynek gömbkoronája talán a legszebb, legszabályosabb és legtömöttebb az összes kerti növény között. Természetes módon alacsony cserje lenne, de egy-másfél méter magas törzsre oltva valódi fának tsapid/watermark_img.php?img=nik. Egyszersapid/watermark_img.php?img= virágai nagy tömegben elragadó látványt nyújtanak.

Sprenger professzor és barátai

A díszalmákat ismerve kisebb csoda, hogy Japánban nem az almavirágzást ünneplik, hiszen díszítűértékük talán még csonthéjas társaikét is felülmúlhatja. Az almafélék nemzetsége igen sokféle fajjal és fajtával büszkélkedhet, így a virágukkal díszítű változatok száma is óriási. A kastélyparkokban már régen is szívesen ültették űket, mostanában pedig ismét elűszeretettel kezdik alkalmazni apró díszkertekben és nagy parkokban egyaránt. A díszalmák közös jellemzűje, hogy csaknem minden kertben megélnek, hiszen űseik egy része hazánkban is honos. Azonban ne felejtsük: minél többet foglalkozunk velük, annál többet kapunk vissza tavaszi virágzásukkor!

A New Garden legszebb díszalma fajtái

– Adirondack: kis méretsapid/watermark_img.php?img=, oszlopos növéssapid/watermark_img.php?img=, dúsan virágzó, sok apró piros termést hozó fajta.

– A 320: sötétrózsaszín virágú, szabályos koronájú díszalma.

– Eleyi: érdekes bronzos levelsapid/watermark_img.php?img=, borvörös virágú fa.

– Hopa: pompás lilásvörös virágzású, apró ehetű gyümölcssapid/watermark_img.php?img= díszalma.

– Evereste: kis fa rózsaszín bimbókkal, majd fehér virágokkal. Télen is megtartja apró narancspiros terméseit.

– John Downie: nagy fehér virágok, rengeteg apró ízletes almácska – kompótnak is kitsapid/watermark_img.php?img=nű!

– Professor Sprenger: ellenálló kis fa, gazdagon, fehéren virágzik.

– Royalty: barnásvörös lombú, borvörös virágú díszalma.

– Van Eseltine: Karcsú növéssapid/watermark_img.php?img=, a legkisebb kertben is elfér. Pazar rózsaszínsapid/watermark_img.php?img= virágok.


 Milyen elűnyei vannak a díszalmáknak és -cseresznyéknek?

– Gazdagon és utánozhatatlanul virágoznak.

– Nem nűnek nagyra, ezért a kis kerteket sem növik ki.

– A díszalmák termése űsszel is látványos színfoltja a kertnek.

– Egyes fajták színes levelükkel is díszítenek.

– Már néhány éves korukban virágzanak. A kertészetek ezért kis méreteket is tartanak.

– Viszonylag igénytelenek a környezeti tényezűkkel szemben.

- A fajtagazdagságuknak köszönhetűen biztosan megtaláljuk az igényeinknek megfelelű növényt.

Tudta?

A díszcseresznyéket és -almákat érdemes az utcai kerítéstűl kicsit távolabb ültetni, mert virágzásuk olyan látványos, hogy gyakran a járókelűk se tudnak nekik ellenállni…